Ma végre szép idő volt. Nem kellett harisnyát venni és kabát nélkül is kellemesen viselhető volt a hőmérséklet. De sajnos csak addig tudtam örülni, amíg egy szőnyegárus - jellemző - meg nem kérdezte, hogy Alaszkából jöttem-e. Legközelebb, amikor ismét elhaladtunk a boltja előtt, már messziről kiabált:
- Hey, Alaska, nice to see you again!
Azóta Szandra is csak Alaszkának szólít. Pedig visszajöttem a szállodába, és a plusz huszonöt fokban ballonkabátban másztam fel a Galata-hegyre, csak hogy elkerüljem az újabb beszólásokat.
Ma ellátogattunk az Aja Sofia-ba, aztán feladtuk a képeslapokat, elvillamosoztunk a Boszporusz partjára, felmásztunk a Galata-hegyre és sétát tettünk a modern Isztambulban, a régi követségi épületek között. Ott végre nem találkoztunk rámenős szőnyegárusokkal. Volt ugyan cuki fiú a cukrászdában, aki csak mosolygott, nézett nagy boci-barna szemekkel, de nem próbál meg kézből etetni. A Beyoğlu városrészben úgy éreztük, mintha valóban egy nyüzsgő európai metropoiszban lennénk. Gyönyörű, kissé lepusztult házak, modern üzletek, nosztalgiavillamos, rengeteg török étterem, édes kis ajándéküzletek és kavargó, hullázó multikulturális tömeg. Csak az emlékeztetett arra, hogy mégiscsak egy muszlim országban vagyunk, hogy amikor megszólalt a müezzin, az üzletben az eladófiú kikapcsolta a rádiót és imádkozott picit.
Szandra tízből tíz pontosra értékelte a mai napot, ami nálam csak nyolc pontot kapott. Egy pont levonás azért járt, mert a Penti nevű zokni boltban nem volt vanília színű pamut-csipkeharisnya a méretemben, egy pedig azért, mert ma senki nem akart meghívni vacsorára. Szandra pedig nem vacsorázik. Esténként az Arab2-ben nézi a filmet, én meg nyelem az éhkoppot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése