Hamam

Ma végre Szandra is úgy döntött, hogy ide költözik. Ennek elsősorban a hamam az oka. Isztambul egyik legrégebbi törökfürdőjében kezdtük a mai napot. A Çemberlitaş 1584-ben nyitotta meg a kapuit. Már az is lenyűgöző, hogy évszázadokkal ezelőtt is nők feküdtek azokon a köveken, ahol mi pihentünk. Szandra a "selfmade service"-t választotta, én a tradicionális lefürdetést. Miután kicsit puhultam a meleg gőzben, jött egy asszony, leöntött két tál vízzel, végigdörgölt egy luffa-kesztyűvel, majd megint vizezés és a csodás szappanozás következett. Beborított a citrusos hab. A szappan krémes volt és illatos. Úgy érzetem magam, mint a Szulejmánhoz készülődő Hürrem Szultána. Végül a hajamat is megmosták. Ez a víz sokkal lágyabb, mint az otthoni, így a hajam nem csak illatos, de puha, fényes lett. A fürdőzést egy-egy pohár frissen facsart, hűsítő narancs-gránátalma dzsússzal koronáztuk meg. Megegyeztünk Szandrával, hogy a szőnyegboltunk mellé törökfürdőt is nyitunk. Ez a kényeztetés minden dolgozó nőnek jár! Hetente legalább egyszer!

A mennyei fürdőből hová máshova is vezethetett volna az utunk, mint Szulejmánhoz... A szultán és kedvenc felesége, Roxelana a Szulejmán Dzsámi sírkertjében nyugszanak. S bár a sírkert felújítás miatt be volt zárva, a dzsámiba ellátogatni önmagában is megérte. Szebb, mint a Kék Mecset, bár jóval kisebb. A bejáratnál már rutinosan rúgtuk le és zacskóztuk be a cipőnket, és magától értetődően takartuk el a hajunkat a kendőnkkel.

Délután sétáltunk a Süleymaniye városrész kacskaringós, sikátoros utcácskáiban. Ennek Szandra nem nagyon örült, de mivel utunk végül a Fűszer Bazárba vezetett, megbocsátotta a kis kitérőt. Ez a bazár jóval kisebb, mint a Nagy Bazár, de nevével ellentétesen nem csupán fűszereket lehet kapni - bár azokból rengeteg félét kínálnak. Miután az árusok teletömtek minket édességgel, lokum-mal, pisztáciás halva-val és szezámos mogyoróval, és megitattak gránátalma teával, annyira elolvadtunk, hogy az alkudozásról meg is feledkeztünk.

Szandra most alszik, egyrészt cukorsokkot kapott, másrészt készül az estére. A szállodánk melletti étterem tulajdonosa - magát csak Antonio Banderas-nak nevezi, de a nagyképűséget leszámítva nagyon kedves pasas - már annyit zaklatott minket, hogy igyunk meg nála valamit este, vagy üljünk be hozzá vízipipázni, hogy végül beadtuk a derekunkat: hamarosan indulunk şişak-ozni és alma-teázni.

Vannak friss fotók!