KM mint káem

Ma végre hegyet másztunk. Kétszer is. Először az Alifakovać temetőbe, délután pedig a Svrzo Házba. Ez utóbbi egy tipikus bosnyák lakóházból alakított múzeum, ahol Andinak három nap után leesett, milyen mókás a helyi valuta rövidítése: KM (konvertibilis márka). A bejárathoz azt írták ki: Entrance 3 KM. Andi közölte, ő ennyit biztosan nem fog gyalogolni, de pláne nem hegymenetben. Ezt követően már kilométerben mértük a költéseinket. A leghosszabb távot Szandra tudhatja magának, aki nagyjából egy Budapest-Debrecen távolságnyi ajándékkal tér haza – családja legnagyobb örömére.

De nem csak konvertibilis márkában, hanem valódi kilométerben is sok van a hátunk mögött. A nagyjából egy km hosszú bazársort ma legalább ötször megjártuk oda-vissza, mire mindenki megelégedett a szerzeményeivel. (Sosem gondoltam volna, hogy eljön majd a nap, amikor megunom a vásárolgatást, és az ékszerboltok kirakatait.) Az egyetlen hely talán, ahol mind a négyen vásároltunk, ráadásul mindannyian ugyanazt, a piac volt, ahonnan szinte egy egész tehénnyi füstölt hússal baktattunk hazafelé.

Megállapodtunk abban is, hogy a bosnyák pite remek étel – kellene otthon nyitni egy burekest! – és a Sarajevsko finom sör.

A vásárolgatás közepette megemlékeztünk a száz éve nyáron történt sajnálatos eseményről, ellátogattunk a véres merénylet helyszínére, a Latin híd jobboldali hídfőjéhez, ahol Gavrillo Princip lelőtte a trónörököst és feleségét.

Az utolsó szarajevói vacsoránkat egy muszlim étteremben költöttük el. Erre abból következtettünk, hogy nagy bánatunkra nem volt sör – sem más szeszes ital – az étlapon. Viszont rengeteg csevap-ot adtak, ami nem fogyott el, összecsomagoltuk, s felkerekedtünk, hogy megetessük a kóbor kutyusokat. Így fedeztük fel, hogy a szarajevói kóbor kutyusoknak vélhetően van éjszakai szállásuk. Van nem is annyira kóborak, és hazamennek, vagy van itt olyan, hogy kutyusok hajléktalan szállója. A pontos magyarázatot még nem sikerült kideríteni, de tény, hogy este tíz órakor már egyetlen kutya sincs az utcákon.

Így holnap reggeli után, indulás előtt még kutyaetetés következik. Aztán útra kelünk, de eldöntöttük, jövünk újra, amikor kitavaszodik. Feltétlenül el kell majd látogatnunk a sörgyárba – mert ez az első sör, ami Szandrának is ízlik –, most kihagytuk a Tunel Múzeumot (ezen az alagúton át látták el a várost a három éves ostrom alatt 1992-95. között), és Mostár is már csak 160 km ide, legközelebb oda is ellátogatunk…

Szarajevó, szex és szilvapálinka

A többiek a kisszobába száműztek. Azt állítják, csúnyán köhögök és rettenetesen horkolok, miközben csupán az életben maradásért küzdve igyekszem levegőt venni. A kirándulásra eleve megfázva érkeztem, aminek nem tett jót a fagypont körüli hideg sem. A lényeg, hogy külön szobában aludtam, ami jó, hiszen nyugodtan telt az éjszakám, másrészt kellemetlen, mert nem tudom, mi folyik a másik helyiségben. Valami fontos biztosan történt, mert reggel arra ébredtem, hogy világhelyretevős hangulatban vannak, és – a munkalapú társadalom mintájára – lefektették a szex alapú társadalom alapelveit. (A koncepció lényege, hogy ha valakivel vitába keveredsz, utána kibékülős szex-el kell helyretennetek a szent-a-békét.) Ezzel most jól feladták a leckét: mit szeressek jobban, dolgozni vagy olyanokkal ágyba bújni, akikkel vitám volt?!

Kellemes hangulatban vetettük bele magunkat Szarajevó forgatagába. Ha kilépünk a szállodánkból, mindenfelé hegyeket látunk. Mint egy alpesi kisvárosban. Egész délelőtt a belvárosban csatangoltunk, a hegymászáshoz nem volt hangulatunk, de végső soron a legtöbb látványosság idelent, a völgyben van. A bazársorhoz közel lakunk, a boltocskákban való nézelődéssel pedig egy nő – hát még négy – simán eltölt néhány napot.

Andival bekeveredtünk a piacra, ahol az árusok megetettek bennünket finom helyi kolbásszal, füstölt marhahússal. Egyébként is rengeteget eszünk. Ebédidőben, az étteremben a pincérre bíztuk a választást, aki svédasztalos megoldással felszolgálta nekünk az étlapon fellelhető valamennyi bosnyák ételt. Alig bírtunk felállni utána. Úgy tűnik, élelmiszerben egyébként senki sem szűkölködik, mert még az utcákat falkákban ellepő kóbor kutyák is kövérkésnek tűnnek. (Böbikének és nekem ez az egyik nagy bánatunk: hogy itt nem cicák, hanem kutyusok laknak az utcákon.) Mindegyiknek biléta van a fülében, szelídek és a szőrük is ápoltnak látszik. A kutyagumi ellen pedig a városi főkefe utcai porszívóval védekezik.

A bazárban is mindent kapni. Egy kirakatban a Che Guevara életéről szóló könyv a Mein Kampf-fal. A szőnyegkereskedésben fotó-hű szőttesen ölelgeti a szamarát egy pásztor, rézedények, ékszerek, bőrtáskák, cipők. Csak olyan szilvapálinkát nem kaptunk, amit szeretnénk. Mi több! Találtunk egy plázát, ahol a szupermarketben egyáltalán nem lehet alkoholt kapni, kifejezetten csúnyán nézett rám az eladónő, amikor érdeklődtem. (Böbike szerint ez biztosan muszlim bolt. De akkor hogyan lehetett akciós a disznóhús?)

Mára is városnézést és vásárolgatást tervezünk. Az otthoniaknak üzenem, hogy szilvapálinka nélkül nem megyek haza!

Hósapka és szilvapálinka

Tegnap sikeresen teljesítettük a feladatot: szitáló esőben eljutottunk Mohácsról Szarajevóba a hegyeken át, dacolva az elemekkel.

Kicsi falvakon hozott át az út. Az autóba beszivárgott a falvak fanyar kéményszaga. Esős, ködös, késő őszi hangulat ült a tájon. Szarajevóhoz egyre közelebb hósapka borította a hegycsúcsokat, majd a völgyek még zöldellő legelőit is. Egy megállónál hamar megdörzsöltem az arcom az idei tél – számomra – első havával, hogy szép pirospozsgás legyek. Bár az arcpírt esetemben inkább a hőemelkedés vagy az elfogyasztott szilvás Unicum és vörösbor okozza.

Hoztunk ugyan magunkkal télikabátot, de kénytelenek vagyunk egy folyékonyt is magunkra inni. Lassan kezdem megérteni, hogyan lehetett ennyire délen téli olimpiát rendezni…

A szállásunk – Szandrusnak hála – a belváros közepén van, három lépésre a látnivalóktól. Ha ügyesen, gyorsan közlekedünk, nem fogunk megfázni. Tegnap este a Sebilj-t már kipipáltuk. Ez egy kioszk alakú nyilvános kút, amit 1753-ban Kukavica Mehmed pasa építtetett. Egy mondás úgy tartja, hogy ha az utazó iszik a kút vízéből, egyszer még visszatér Szarajevóba. Ezt a lehetőséget négyünk közül csak én kockáztattam meg. Andi szerint azért, mert nekem folyton innom kell valamit. De nem! Észrevettem, hogy a várostérkép hátoldalán egy sí-térkép van, és arra gondoltam, esetleg valamikor, ha a sílécek már előkerültek a pincéből…

A napot egy remek vacsorával koronáztuk meg a Dveri (ajtó?) nevű étteremben. A csirke curry mellé friss zöldsalátát kaptam, amit szilvaecettel locsolgattam meg. Az útikönyv szerint a szilvából itt is főznek pálinkát, amit feltétlenül meg kell kóstolunk!

A sílécek a pincében maradtak

Ismét muszlim országba készülünk Szandrával. Bosznia-Hercegovinába, Szarajevóba.

Hogy miért éppen Szarajevó?

Erre a kérdésre csak Szandra tudna válaszolni, de titkolózik. Lehet, hogy egy jóképű bosnyák fiú van a dologban, de lehet, hogy csak Tarr Béla áll motivációja hátterében. Mindenesetre, amikor felvetette, hogy menjünk Szarajevóba, balgán bólintottam.

Nem állítom, hogy kitörő lelkesedéssel, de végül már egyre nagyobb izgalommal vártam a ma délutáni indulást, egészen tegnap reggelig, amikor azzal szembesültem, hogy a hosszú hétvégén Szarajevóba beköszönt a tél.

A meteorológiai szolgálat fagypont közeli hőmérséklettel és hóviharral fenyegetőzik. Mi pedig kocsival tervezünk útra kelni. Négyen, négy napra, téli gumival és hólánccal. Ha viszünk hólapátot is, ennyien biztosan ki tudjuk majd ásni magunkat a hóból.

Egyelőre nem sokat tudok Szarajevóról, a programterv összeállítását az ötletgazdára bíztuk.

Ami biztosan mindenkinek eszébe jut, az Ferenc Ferdinánd és Gavrilo Princip és az I. világháború ürügyéül szolgáló 1914. június-i merénylet.

Azt is megtudtam már, hogy a várost az 1450-es években az oszmánok alapították: Saraybosna (Bosnyák Palota) az elnevezés, remélem, magáért beszél. Az alapítóknak hála biztosan van bazár és fürdő, ahova mindenképpen ellátogatunk, mert a Hammam minden nőnek jár!

A korábban említett Tarr Béla 2012-ben nyitott filmes iskolát a bosnyák fővárosban, ahol Jim Jarmusch is tanít(ott). Az útikönyvek szerint Szarajevó a világ egyetlen városa, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található. Remélem, ezek a délszláv háború alatt sem semmisültek meg, hiszen Szarajevó a XX. század leghosszabb ostromát élte át 1992. április és 1995. október között.

Erről eszembe jutott a U2 szám!

És ha már úgyis tél, ellátogathatunk az 1984-es téli olimpia helyszínére is. Ha előbb értesülök a várható időjárásról, elővehettem volna a síléceket is a pincéből!...