Tegnap sikeresen teljesítettük a feladatot: szitáló esőben
eljutottunk Mohácsról Szarajevóba a hegyeken át, dacolva az elemekkel.
Kicsi falvakon hozott át az út. Az autóba beszivárgott a falvak
fanyar kéményszaga. Esős, ködös, késő őszi hangulat ült a tájon.
Szarajevóhoz egyre közelebb hósapka borította a hegycsúcsokat, majd a völgyek
még zöldellő legelőit is. Egy megállónál hamar megdörzsöltem az arcom az idei
tél – számomra – első havával, hogy szép pirospozsgás legyek. Bár az arcpírt esetemben
inkább a hőemelkedés vagy az elfogyasztott szilvás Unicum és vörösbor okozza.
Hoztunk ugyan magunkkal télikabátot, de kénytelenek vagyunk
egy folyékonyt is magunkra inni. Lassan kezdem megérteni, hogyan lehetett
ennyire délen téli olimpiát rendezni…
A szállásunk – Szandrusnak hála – a belváros közepén van,
három lépésre a látnivalóktól. Ha ügyesen, gyorsan közlekedünk, nem fogunk
megfázni. Tegnap este a Sebilj-t már kipipáltuk. Ez egy kioszk alakú nyilvános
kút, amit 1753-ban Kukavica Mehmed pasa építtetett. Egy mondás úgy tartja, hogy
ha az utazó iszik a kút vízéből, egyszer még visszatér Szarajevóba. Ezt a
lehetőséget négyünk közül csak én kockáztattam meg. Andi szerint azért, mert
nekem folyton innom kell valamit. De nem! Észrevettem, hogy a várostérkép
hátoldalán egy sí-térkép van, és arra gondoltam, esetleg valamikor, ha a
sílécek már előkerültek a pincéből…
A napot egy remek vacsorával koronáztuk meg a Dveri (ajtó?)
nevű étteremben. A csirke curry mellé friss zöldsalátát kaptam, amit
szilvaecettel locsolgattam meg. Az útikönyv szerint a szilvából itt is főznek pálinkát,
amit feltétlenül meg kell kóstolunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése