A mai jó hír, hogy Szandrus végre nem döntött a tönk szélére egyetlen szegény török családot sem. Tegnap előtt ugyanis a Kék Mecset mellett lealkudott egy képes útikönyvet 30 líráról 20-ra. Tette mindezt óriási lelkiismeret-furdalás közepette, mert az árus azt állította, hogy ő is ennyiért szerezte be a könyvet, de hát, na jó, csak Szandrának, csak ma odaadja ennyiért is. Tegnap pedig a Beyoğlu egyik kis üzletében reprodukciókat vásároltunk és Szandra tévedésből három helyett négyet hozott el. Alig tudtam lebeszélni, hogy ma ne vigyük vissza, majd csak holnap vagy holnap után, amikor úgyis újra a Beyoğlu-ba készülünk. A meggyőző érv az volt, hogy ma inkább látogassuk meg a Topkapi Palotát és a Háremet.
Előtte még elszaladtunk a Nagy Bazárba, pénzt váltani és kendőket vásárolni. A bazárlátogatás egyébként mindig jót tesz az önbizalmunknak is. Tíz percen belül több kérőnk akad ott, mint egész eddigi életünkben. Persze már kitanultuk a módját, hogy lehet elkerülni a tolakodó árusokat: kerülni kell a szemkontaktust. Ha pedig ez sem használ, akkor végül is megdolgozott az a szegény pasas, egy kedves mosolyért.
Szandra egyébként azt állítja, hogy őt kevésbé szólítják le a férfiak, mint engem, de ez egyáltalán nem igaz. Arról van szó, hogy ő megy elől, mit megy, vágtat! Én loholok mögötte és begyűjtöm a kedves bókokat, melyek mellett ő elszaladt.
A bazározás és a topkapizás között megpihentünk a Hippodromon, és fotózkodtunk az obeliszkekkel és a kígyós oszloppal. Napoztunk, mert ma végre igazán szép időnk volt. (Persze továbbra sem merek rövid ujjú pólóban mászkálni, a tegnap rám ragasztott becenév nagyon szíven ütött.)
A Topkapi Palota - az a bizonyos képes útkönyv szerint - Törökország leglátogatottabb múzeuma, évente két és fél millióan kíváncsiak az Oszmán Birodalom uralkodóinak régi lakóhelyére és Mohamed Próféta szakállszőrére. (Ezt is itt tartják.) A Topkapit 1462-ben kezdte építtetni Hódító Mehmed, és a XIX. század közepéig, a Dolmabace Palotába költözésig szolgált a szultáni család otthonául. Megnéztük minden látogatható szegletét, megszámoltuk a Kincstár valamennyi ékkövét és befizettünk a Hárembe is. De kincsek ide vagy oda, nekem a dél-keleti erkélyről nyíló kilátás tetszett a legjobban. Szandra is csalódott a Háremben:
- Elhelyezhettek volna legalább néhány bábut - mondja, mert így nem tudja elképzelni, hogyan folyt itt az élet. Hja! Mert nem nézi a szerdánként a Szulejmánt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése