Ma végre hegyet másztunk. Kétszer
is. Először az Alifakovać temetőbe, délután pedig a Svrzo Házba. Ez utóbbi egy
tipikus bosnyák lakóházból alakított múzeum, ahol Andinak három nap után
leesett, milyen mókás a helyi valuta rövidítése: KM (konvertibilis márka). A
bejárathoz azt írták ki: Entrance 3 KM. Andi közölte, ő ennyit biztosan nem fog
gyalogolni, de pláne nem hegymenetben. Ezt követően már kilométerben mértük a
költéseinket. A leghosszabb távot Szandra tudhatja magának, aki nagyjából egy
Budapest-Debrecen távolságnyi ajándékkal tér haza – családja legnagyobb
örömére.
De nem csak konvertibilis
márkában, hanem valódi kilométerben is sok van a hátunk mögött. A nagyjából egy
km hosszú bazársort ma legalább ötször megjártuk oda-vissza, mire mindenki megelégedett
a szerzeményeivel. (Sosem gondoltam volna, hogy eljön majd a nap, amikor
megunom a vásárolgatást, és az ékszerboltok kirakatait.) Az egyetlen hely
talán, ahol mind a négyen vásároltunk, ráadásul mindannyian ugyanazt, a piac volt,
ahonnan szinte egy egész tehénnyi füstölt hússal baktattunk hazafelé.
Megállapodtunk abban is, hogy a
bosnyák pite remek étel – kellene otthon nyitni egy burekest! – és a Sarajevsko
finom sör.
A vásárolgatás közepette
megemlékeztünk a száz éve nyáron történt sajnálatos eseményről, ellátogattunk a
véres merénylet helyszínére, a Latin híd jobboldali hídfőjéhez, ahol Gavrillo
Princip lelőtte a trónörököst és feleségét.
Az utolsó szarajevói vacsoránkat
egy muszlim étteremben költöttük el. Erre abból következtettünk, hogy nagy
bánatunkra nem volt sör – sem más szeszes ital – az étlapon. Viszont rengeteg
csevap-ot adtak, ami nem fogyott el, összecsomagoltuk, s felkerekedtünk, hogy
megetessük a kóbor kutyusokat. Így fedeztük fel, hogy a szarajevói kóbor
kutyusoknak vélhetően van éjszakai szállásuk. Van nem is annyira kóborak, és
hazamennek, vagy van itt olyan, hogy kutyusok hajléktalan szállója. A pontos
magyarázatot még nem sikerült kideríteni, de tény, hogy este tíz órakor már
egyetlen kutya sincs az utcákon.
Így holnap reggeli után, indulás
előtt még kutyaetetés következik. Aztán útra kelünk, de eldöntöttük, jövünk
újra, amikor kitavaszodik. Feltétlenül el kell majd látogatnunk a sörgyárba –
mert ez az első sör, ami Szandrának is ízlik –, most kihagytuk a Tunel Múzeumot
(ezen az alagúton át látták el a várost a három éves ostrom alatt 1992-95.
között), és Mostár is már csak 160 km ide, legközelebb oda is ellátogatunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése